Városházi Hírek

|

 

 Korrupció, hűtlen kezelés, leleplezés az I. kerületben


 


 


 

Botrányba fulladt szoboravatás – villámcsődület a fakivágások ellen

Video ITT! 

 

Mint arról már a tegnapi sajtó hírt adott, emelkedett hangulatban Dérynét ünnepelte az első kerület (szűkebb) vezetése. A jelenlevő szervezők semmilyen összefüggést nem találtak a dráma napja és a Fidesz helyi kampányprogramja között. Amikor kezükbe vették azt a cikket, amely a fakivágásokról az első kerületi botrányokról szóltak, egyesek értetlenkedve kérdezték, hogy ennek mi köze a dráma napjához. Első ránézésre merész „párhuzam”.

Történetesen az önkormányzat csakugyan a dráma napján szervezett ünnepet, amit aztán könnyen össze lehetett kapcsolni a közeli étteremmel, hisz jó bornak is kell a cégér. A dráma napja pedig kitűnő alkalom, hogy ne beruházásról, pénzről legyen szó, hanem a művészetről.

A cikkek kiosztásának oka viszont az egészséges igazságérzetben keresendő, mely aligha a dráma napját kívánja sárba tiporni, sőt, inkább kiemelendő: a dráma ne lehessen politikai kampány része, ne lehessen sunyi befektetők cégérének tisztítószere! A röplapok osztogatásának az oka a közeli Déryné étterem volt, mely a Roham utca privatizációja után várhatóan a Horváth kertre is kiterjeszti majd „beruházásait”.

(kattintson a képre!)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy utcával odébb a Jobbik, a Zöld Válasz és az Elke standolt, illetve a Pauler utca, Roham utca, Attila út lakóival beszélgetett, szintén emelkedett hangulatban. Itt ugyanis valaki megint jól járt. Az utcát ugyan felújították, gyönyörű csempékkel, járólapokkal, díszburkolattal kirakták, de továbbra is lehet behajtani, feltűnő autókkal. Ugyan Kovács Kristófék étterme előtt nem parkoló van, hanem terasz, a járdát a gyalogosforgalom elől a Déryné étterem "előkelő" vendégei foglalják el, míg a máshol kialakított parkolóhelyeken sem az utca lakói, hanem a vendégek luxusautói élvezik az előnyt. A felújítást az első kerületi önkormányzat végezte. 

 

S  hogy az utca átalakítással, a gyönyörű, erős, egészséges fák kivágásával, valamint a közterület magáncélra történő tartós lefoglalásával szembeni ellenvéleményüknek az itt lakók is hangot adhassanak, a kerületi Jobbik standot épített a Dérynével szemben. A helyzetértékelés szóbeli formái helyett írásban tüntettek, bár a rendőrség figyelmét ez sem kerülte el (nem úgy mint a maffiózók szabálytalankodásai ezekben az utcákban). Így esett meg, hogy Nagy Gáborról, Kovács Kristófról még életükben neveztek el utcákat, s habár itt-ott becenévvel került ki az a tábla, mindenki értette a tréfát. Született: Fakivágó Gábor utca, Kovács Kristóf utca stb. Egy kedves környékbeli lakos táblát is hozott, amelyen ez a szellemes kiírás volt látható:

 

"Közterületet Közpénzből Kovács Kristófnak! Gratulálunk a nemzeti együttműködés iskolapéldájának!”

 

A feliratkozások számából pedig egyértelmű lett, hogy itt az utcák lakói, amott pedig a vezetőség ünnepelt. Hát ilyen a kettős ünnep Krisztinavárosban.

-elke-

 

 


 

Önkormányzati hírek az országos sajtóban


 


 

 

Budavári önkormányzat az országos sajtóban!

 


 


 

 

A Roham utca fái és ami mögötte van...

Egy sikeres üzletnek lehetnek tisztességes alapjai is, bár az üzleti etika sajnos mikroszkóppal is alig észrevehető mai sajátos gazdasági berendezkedésünkben. A sikeres üzleti vállalkozás mögött rendszerint stratégia, tervezés, beruházás és kitartó munka húzódik meg. Azon vállalkozások esetében, ahol ezek közül valamelyik hiányzik, vagy nem beszélhetünk sikerről, vagy nem beszélhetünk etikáról, tisztességről.

Ha egy vállalkozás tisztaságára vagyunk kíváncsiak gyakran a látható, az ablakba kitett dolgok mögé kell pillantanunk. Vannak esetek viszont, amikor nem sokáig kell nézelődni a sorok MÖGÉ, hisz a schwindli ott figyel a kirakatban... Vagy az utcán. Mint például szűkebb környezetünkben a Roham utcában.

Nyár elején még volt hová bújni a tűző naptól, mára viszont csak egy-két konténeres fácska emlékeztet a hajdani lombos utcára. A lakók persze értetlenül állnak; rosszabb esetben idegesek, vagy éppen kiábrándultak s tegyük hozzá: joggal, hisz a régi fák, az utca jellegzetes zöld képe, a hozzá tartozó emlékekkel már a múlté. Úgy esett mindez, hogy senki se kérdezte meg őket, hanem "fentről jött a rendelet". Az pedig cinizmus netovábbja, hogy a jelenlegi polgármester, illetve a képviselőtestület tagjai kampányolnak mindezzel. Mintha akkora előrelépés lenne, hogy megszabadultak a lombos, életerős fáktól. Mert hiszen ha sétáló-utca lenne a Roham utca és a lakóknak saját helyek kialakításával volna lehetőségük parkolni, akkor azt sokan megértenék. Ebben az utcában viszont az átalakítás után is lehet egyeseknek össze-vissza parkolni, s az autós forgalom sem csökkent, sőt!
Nem jártak jól azok sem, akik a növényzetet óvták, becsülték, védték, de azok sem, akik rendszeresen errefelé járnak, vagy sétálnának. Itt ugyanis nem sétálhat akárki az asztalok, boros poharak mellett... Komoly társaságok, hölgyek és urak érzik jól magukat a gyalogosok, a járdán közlekedni próbálók kontójára.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Déryné vendéglő volt az, aki az egész ügyből profitált, aki a közteret különösebb ellenszolgáltatás nélkül megkapta ebben a formában. Egyes egyedül ez a vendéglő a haszonélvezője ennek az átalakításnak, s nyilván az önkormányzati beruházás mögött is ők voltak jelen. Miért nem a romos házak rendbe tételével foglalkozik a kerületi vezetés? Volna vagy harminc lepusztult bérház, megannyi közterület és utca... Mit tud a Déryné és a többiek mit nem?

Nyilvánvaló, hogy sikeressé bárki válhat. Persze, ha például baráti szálak fűzik az illetőt a beruházás döntéshozójához, akkor sokkal egyszerűbb a képlet. Ha pl. az én barátom szorulna az én támogatásomra, hogy aztán jól menjen az üzlete, és megtehetném, nyilván én is készségesebb volnék. Az persze másik kérdés, hogy ha rám bízzák egy kerület költségvetését, akkor azt nem használnám ilyesmire, mert az tisztességtelen előnyhöz juttatás, nemcsak etikátlan, de szabálytalan is.
-elke-

 

 


Nyitott szemmel...

 

Az első kerület, bár Budapest szívében az egyik legmeghatározóbb terület, s országos jelentőségű hely, sajnos a tisztább, zöldebb, élhetőbb, fejlettebb címben kiírt versenyekben nem szerepelne az első helyen. S hogy a kerületben igen is nyitott szemmel járunk – hisz itt töltjük időnk legjavát, itt élünk – bizonyítja az a program-terv, amit az önkormányzati munkához készítettünk. Ennek alapja pedig a megfigyelés, ha úgy tetszik probléma-térkép.

 

 

Gellérthegy-Naphegy-Tabán

 

 

A Citadella keleti felénél járunk, I. kerület: építkezés engedély nélkül, egynyári üzemelés, aztán bontás. Ma méregdrága parkoló, bodegákkal beépített utcasor torzítja a városképet, csúnya, központi helyen lévő toalett éktelenkedik.

 

A szabadságszobor Budapest egyik jelképe, lehetne Szentkoronás címer a talapzatán (öregebbek emlékeznek a szovjetcímeres időkre) s a meztelenül ágaskodó két zászlórúd megkaphatná az áhított (nagyméretű) magyar címeres trikolórt, s ezáltal az együttes kifejezhetné az igazságosságon alapuló békét mindenki számára. Adott esetben nemzeti emlékhelyet is létesíthetnénk itt, amit kifejezhet az állandó halk zene (Liszt, Brahms: Magyar táncai, Kodály, Lehár…) Kellemes ülőalkalmatosságokkal teremthetnénk olyan környezetet, amely nagyszerű lenne koncertek, szabadtéri előadások számára. Az eltávolított szovjet katona talapzatára egy magyar szobor is kerülhetne, hisz a mi békénk ára igen magas volt, kezdve a történelem nagy, véres háborúitól (tatárjárás, török invázió, Habsburg uralom) a XX. század véres eseményeiig (Isonzó, Don-kanyar), lehetne egy kisebb szoborkompozíciót ide felállítani.

 

A Citadellától lefele a Bérc utca - Orom utca - Hegyalja út által határolt természetvédelmi terület, a Gellérthegy keleti lejtője, amely gyakorlatilag mint zöld terület teljesen ápolatlan. Kidőlt fák, égig érő gazos részek, eldobált szemét. Jó, ha nyaranta két-három alkalommal vágják itt a füvet. A hegyről több út vezet lefelé. Ezek közül a legnagyobb lépcsős szerpentin, mely a Szt. Gellért szoborhoz visz. A lépcsők összetöredezve, a figyelmetlen sétáló bokája könnyen kibicsaklik, a vízelvezetőkben tobzódik a szemét és a sokéves száradt vagy rothadó falevél, szerves törmelék. A bokrok ápolatlanok, kiverik az ember szemét, ha nem tolja el az útból az oda benőtt ágakat. A kisebb lépcsőknél ugyanez a gond. A szobor és a vízesés nincs karban és tisztán tartva. A zsákutcák végénél hamarosan ott roboghat a sikló. De nem ám olyan mint amilyen a Várhegyre emelkedik, hanem egy vastraverzre szerelt vicinális, mely a Rác Fürdő mellől a Hegyalja út alatt átmászik, majd egészen az Orom utca végéig a föld alatt megy mint egy vakondok  (miért is kellene végig kilátni?) majd az Orom utcában napvilágra kerül, rámászva  a síugró versenyekre emlékeztető sáncra, hogy a néhány utolsó méteren az utazó kitekinthessen a káprázatos dunai panorámára. Mindezt az utca utolsó házától néhány méterre, így a siklón ülők a fürdőszobákba,hálókba is beláthatnak majd. Persze az ígéret az, hogy ha egyszer a sikló megépül, a Sánc és Szirtes utcákban szenvedő lakók fellélegezhetnek végre, mert a turistabusz forgalom megszűnik. A látogatók csak gyalog vagy a siklóval tudják majd megközelíteni a Citadellát. A világ sok országában a turista buszok nem hajthatnak be kijelölt területekre (sikló nélkül is). Nálunk nincs ilyen megkötés.

 

Lent, a Hegyalja útnál két apróbb medence, mely rég nem volt feltöltve s egy zöld házikó mely a természetjárók szükségét segítené elvégezni, beláthatatlan idők óta lezárva álldogáll, de valljuk be nincs is funkcionálisan jó helyen. Ez a rész természetvédelmi terület, ezt tudatja az a tábla melyen az információk elkoptak, olvashatatlanná váltak s maga a tábla is az enyészeté lészen hamarosan ha nem jő segítő kéz. Nincs könnyű dolga annak, aki fejébe veszi, hogy bármit is elintéz ezen a területen, mert a tulajdoni viszonyok mint a háromfejű sárkány  nem engedik őt tovább. A Duna-Ipoly nemzeti Park tulajdonában áll a terület, ám a Fővárosi Önkormányzat kezelésében s mindez az I. kerület területén. Ember legyen a talpán, aki mindhárom hatóságot összehozva ügyintézni tud.

 

 

 

A víztározó tetején lévő parkban Wágner Nándor szobraiból (megélhetési színesfémgyűjtők, vagy közösségi tulajdont nem tisztelő műgyűjtők) elcipeltek néhányat pár esztendeje. A mázsás szobrokat platós teherautó nélkül vélhetően nem lehetett elvinni s a megdöbbentő, hogy a tett színhelye nehezen megközelíthető s az Orom utca házaival szemben van. Igen ám, de az orgonabokrok nincsenek megvágva, a fák úgy nőnek szabályozatlanul, hogy nem lehet a területre belátni ami annál is veszélyesebb, mert sok ember arra jár haza s ha bajba kerül kívülről az sem látható a gazos park miatt. Lassan a kúszótuják átveszik az uralmat a fű felett s hamarosan csak madártávlatból tekinthető meg a park. Ahol azért nyáron még sokan napoznak s ahol mert nem volt eurokompatibilis  lebontottak egy háromcsúzdás játszóteret, ahova még Pestről is átjártak a gyerekek, olykor  óvodás és kisiskolás csoportok is. Ez már az enyészeté. Lett helyette a környék egyik leglégszennyezettebb részén a Szirtes-Bérc utca sarkán egy eukomform játszótér építve mely gyönyörű, de a turista buszok az összes bűzüket odapöfékelik amikor kúsznak fel a citadellára vezető emelkedőn. Korrigálásképp némi „kerítésszigetelést” végzett az önkormányzat utólag, de a játszótér így is javarészt gyermektelen, mert a mamák nem terelgetik a benzingőzbe apróságaikat. Egyszóval megérné a játszóteret visszatelepíteni régi gyönyörű helyére s a víztározón napozók s sétálók segítségére egy a területre illő zöld házikót üzembe helyezni. Csak valóban akarni kell!!!

 

Egy probléma, mely a Gellérthegyen lakókat nagyon bosszantja. A fővárosi parkolási szabályzat szerint, ha valakinek az utcájában nincs parkolóóra telepítve, az hiába fizeti be ugyanazt az adót a gépjárműjére nem parkolhat ingyen a kerület többi utcájában. Fizetni kell a patikánál, az orvosi rendelőnél, a közérteknél, a postánál és más egyéb helyeken. Ezzel szemben az ő utcájában idegenek - akik vélhetően az agglomerációból jönnek a fővárosba dolgozni- teszik le az autójukat P+R parkolóként használva az utcát, kihasználva az ingyenes parkolási lehetőséget. Ezen sürgősen változtatni kell! Az Alsóhegy utcának a Hegyalja út felé eső részén lévő rézsű ápolatlan. Ahogyan az egész kerületben ápolatlanok a járda és a kocsiút közötti zöldsávok. Található erre több telek, mely építési terület égig érő gazzal, funérkerítéssel, esetenként hajléktalanokkal. Ezt az állapotot  azonnal rendezni kell.

 

Ha átmegyünk a Hegyalja úton a Mészáros utcai részre a Déli Pályaudvar kifutóját látjuk és halljuk. Sok, sok éve terv született arról, hogy ez a sínrengeteg befedésre kerül s a tetején (mint sok más nagyvárosban) egy beépíthető, parkosítható terület létesül. Várjuk. De addig is jó lenne valahogy megoldani, hogy a MÁV kerítése mellett a gyalogos elhaladás biztosított legyen, mert jelenleg csak az utca emelkedős oldalán lehet gyalogosan közlekedni.

A Dezső  utcában eladásra került a Zeneiskola épületrésze. Ami nem lett volna baj, hiszen valójában ez egy lakóépület,  mely igazán nem felel meg a zeneiskoláról szóló elvárásoknak. A döntés azzal kellett volna folytatódjon, hogy a Kosciuszkó Tádé utcai iskolaépületbe helyezze az Önkormányzat a zeneiskolát. Koncertterem, több tanterem lehetett volna amit a zeneiskola részére leválaszt s fennmaradó épületrészt másra lehetett volna hasznosítani. De nem így történt. A határozat az lett, hogy a Lisznyai utcában az iskolára ráhúznak egy szintet s oda nyomorítják be a zenetanodát. Cseberből vederbe. Pedig ebben az oktatási intézményben kiemelkedően jó színvonalon folyik a tanítás és zenére nevelés. Személyes tapasztalat, hiszem saját gyermekem is itt kezdte s ma Zeneakadémista.

 

Ha tovább haladunk akkor elérünk a két sportpályához. Az önkormányzati Czakó pálya, amit a háború után a lakosság épített meg önkéntes munkával s ahol hosszú évtizedeken át a kerületi napközis tábor is működött. Ma sem napközis tábor sem sportolás nincs. Építkezés van. Magam is sokszor elgondoltam, milyen nagyszerű volna egy uszoda és egy tanuszoda. Képviselői időszakomban egy tervet is kidolgoztam erre, melynek az volt a lényege, hogy a kerület lakói nagy kedvezménnyel használhassák a sportpályát, a medencét s így megoldottá válna  a diák úszás-oktatás is Arra gondoltam, hogy a föld gyomrát adjuk oda egy vállalkozónak aki bizonyos időre  kibéreli (csinál benne bowling pályát, wellnest vagy amit akar -teljesen függetlenül a kerülettől) s a bérleti díj összege az önkormányzat által megépített medencekomplexum mindenkori fenntartási költsége lett volna. Így az iskolai úszásoktatásra elkülönített pénz is megmarad ha az itt helyben megoldottá vált volna ingyen. De sajnos nem ez történt. Oxygén Wellness. Pénzügyi garanciavállalás az önkormányzat részéről. A mi pénzünkből. De a mi javunkra? A mi kedvezményünkre?? A kivitelezés azzal a betonszörnnyel a zöldben pedig egyszerűen siralmas. Persze meg fogjuk szokni hamarosan a látványt, hiszen a Rác Fürdő oda nem illő oldalépítményei segítenek a beleszokásba. Így együtt az egész már majdnem olyan érzést kelt az ember fiában mint a Kálvin tér „csodaépületei” a Református templom és a Nemzeti Múzeum között.

 

Az egyik legmegdöbbentőbb történés a volt MTK pálya elmúlt 10 éve s a jövőtől való félelmünk.

 

Deutsch Tamás sportminisztersége idején kivették az MTK tulajdonából a teniszpályákat s az akkor megalapított Sportfolió KHT kapta meg kezelésre. Ez hamarosan úgy döntött, hogy bérbe adja azzal a megkötéssel, hogy csak és kizárólag sport funkciót lehet rajta folytatni. Bérbe vették (Sepsiker pl.) s láss csodát: apránként megszűnt létezni. Aztán eladták. Aztán még egyszer eladták. Aztán építkezési törmelék lerakására használták s most várja a sorsát. Több lakossági fórum volt ez ügyben de senkit nem érdekelt a lakosság kérése s senki nem vette figyelembe a lakosság érdekeit. Sőt a szakemberek véleményét sem. A pálya most várja a sorsát. Hatalmas épület épülhet rá? Bevásárlóközpont? Irodaház? Lakóház? Senki nem tudja. Egy biztos: sportpálya már nem lesz. Nem éri meg. Az is eszébe jut a gondolkodó embernek, hogy miért nem ajándékozta az önkormányzatnak a Sportfolió KHT annak idején, amikor rájött, hogy nem éri meg neki üzemeltetni. Mondjuk parkot is lehetett volna belőle létesíteni. Vagy a környéken lévő villalakásoknak megfelelő kisebb épületeket építeni. De miért nem érte meg sportpályának fenntartani, ha most a szomszédban megéri wellnest létesíteni? Ki érti ezt? Én biztosan nem. Gondolom vagyunk így néhányan. Magyarázat és felelősségre vonás viszont nincs.

 

Persze a felelősségre vonás hiánya már a rendszerváltás óta velünk él. Emlékszünk a „Zétényi –Takács törvény”-re. Ez a  rendszerváltás előtti 40 év bűnöseinek felkutatására és felelősségrevonására irányult s arra, hogy ezek az emberek a közéletben, Magyarország sorsának irányításában többet ne vehessenek részt. Mint annak idején ez a náci bűnösökkel is megtörtént. De így volt Cseh és Németországban is. Nálunk nem. Két párt erre a kezdeményezésre nemmel szavazott. Az MSZP és a FIDESZ (akkor még KDNP nélkül!). Biszku és társai köszönettel tartoznak e két pártnak. És ugyanők nem akarták 2002-ben újra számlálni a parlamenti voksoláskor a leadott szavazatokat. Miért?

 

Még egy érdekesség. Nem tudom van-e Budapestnek még egy olyan kerülete, akinek a kerületi egészségügyi szolgálat szakrendelő intézete egy másik kerületben van. Ráadásul nem egy könnyen megközelíthető helyen. Sokat kell gyalogolni, parkolni pedig lehetetlen. Így legalább edzetté válik a kerület? Egyre több pénzt ölnek a felújításába annak az épületnek, amely nem is alkalmas ennek a feladatnak az ellátására. Miért?

 

I. kerületi szakrendelőt az I. kerületnek!

 

A budai kerületek kiemelkedő színvonalú gyermekkórházát a Budai Gyermekkórházat megszűntette Budapest Főváros Önkormányzata és az előző kormány. Ez egy szégyenteljes döntés volt.

 

Az ingatlan még megvan, a felszerelés szétszórattatott, de  mint a Felügyelő Bizottság tagja úgy látom, a folyamat nem visszafordíthatatlan s mint szülő szeretném, ha a kórházat újra a régivel megegyező állapotában és a kitűnő orvosi és szakellátói kar visszahelyezésével gyermekeink, unokáink gyógyítását ismét megoldottnak tudhatnánk.

 

Ybl bazár, a vári hadügyminisztériumi romépület, a várbarlang, a Vérmező, mind olyan probléma, mely kerületi önerőből nem oldódhat meg. De a mi eddigi polgármesterünk egyben parlamenti képviselő is harmadik ciklus óta. 12 éve. Semmit nem lobbizott ki a kerület javára. Nem hiszem, hogy jó, ha egy személy látja el a parlamenti képviselői és a polgármesteri feladatot a kerületünkben. És egyáltalán sehol. Egy fenékkel sok lovat megülni…..

 

 

 

Ön dönt. Mi valóban Önt képviseljük!

 

 

 

Szebb Jövőt a kerületnek!


 

 

 


 

Városházi Hírek

 

Az első kerületi ünnepélyes képviselőtestületi ülés október 14-én, csütörtökön 17 órakor lesz a Zenetudományi Intézet épületében (1014 Táncsics Mihály utca 7.).

Az alakuló ülés másnap, pénteken reggel 9 órakor a Városházán folytatódik.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

 

 


 

Köszönjük a bizalmat

Köszönjük a bizalmat mindazok részéről, akik megtiszteltek szavazatukkal. Minthogy a választás eredményes volt, immáron a helyi önkormányzatban is tudjuk képviselni a Jobbik célkitűzéseit és a kerület érdekeit. 

Azon leszünk, hogy a programpontjainkból minél több elemet megvalósítsunk, vagy megvalósíttassunk.

Adjon az Isten!

Szebb Jövőt!

kerületi eredmények (OVB)

Polgármester jelölt: 8,31%

egyéni jelöltek: 9,55%

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...