Mi folyik az MTA-n?Pörzse Sándor azonnali kérdésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett „Hétköznapi Nacionalizmus és Nemzeti Radikalizmus Konferencia” előadássorozatában uszítottak a Jobbik ellen és a magyarság ellen. Az előadás sorozatból kiemelte például a Szimbolikus ellenállás a rasszista beszédmóddal címmel feminista kutatásairól beszámoló Kóczé Angélát, aki kijelentette, hogy a borsod megyei Szikszón békésen éltek egymás mellett az aktívan integrálódó roma és nem roma lakosok, míg nem a Magyar Gárda felvonulása után az addig tabunak számító cigányellenesség és „kontrollált gyűlöletkeltés” elszabadult. Azóta a cigányok félnek kimenni az utcára, sőt: két nappal előre bevásárolnak. Az előadás végén megkérdezte a barikád.hu egyik szerkesztője a hölgyet, hogy nyilvánvalóan objektivitásra törekvő kutatásában az eset kapcsán hány embert kérdezett meg a Magyar Gárdából, mire azt a választ kapta, hogy „neki nem volt célja az objektivitás”.
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























