Kegyelmi Pillanatok

Török Gábornak a napokban megjelent írásának apropójára (ti. lehet, hogy a Jobbik lesz a második erő?), így is feltehetjük a kérdést: "Lehet-e a Jobbik az első erő?" Itt persze azon is érdemes eltöprengeni, hogy az elsőt, vagy az erőt vegyük-e hangsúlyosabbnak. A mai enervált politikai közhangulatban, ahol az impotencia lesz úrrá a választói akaraton, nézzük meg, hogyan jutottunk ide...

"Nyilván nem molotov-koktéllal születtem erre a világra" - mondja tréfásan egyik riportjában Vona Gábor. Ez egy fontos mondat volt abban az összefüggésben, hiszen akit démonizálnak, annak nincs kegyelem, az eleve rossz, esélye sincs arra, hogy valaha jó legyen... A válasz egy kis tréfa volt, s pontosan a tréfa üti ki a kérdező kezéből a fenyegetést. A radikális nemzeti gondolkozású emberek sorsában, történetében van valami közös. Ez pedig annak felismerése, hogy az egyén személy is, EMBER mindenek előtt, aki nélkül az állam nem állhat fenn, nemzet elpusztul, s fordítva: nemzet nélkül az ember előbb egyén, fogyasztó lesz, majd később vagy hasznavehetetlen kacat (pl. rokkant, vagy nyugdíjas, vagy mindkettő), vagy csőcselék, akit egészen egyszerűen el kell takarítani... S aki ezt eddig felismerte, az az új erőben gondolkodik, az első erőben...

Lehetne a helyzetet globálisan nézni, vagy pontos gazdasági eredmények, netán történelmi értékű események utólagos értékelései...meg még ki tudja hány szempont alapján. Naponta számot vetünk azzal, hogyan jutottunk el a sokszor ideg-tépő, gyalázatos tehetetlenségig, a létbiztonságunk és a közbiztonságunk teljes felmorzsolódásáig, az erkölcsök lezüllesztéséig, vagy a nemzetstratégiai pontok feladásáig.

Volt egy rendszerváltásnak nevezett valami, amire sokszor és sokan hivatkoztak már. 1990 és az Antall-kormány öröksége, a felelős kormányé, aki nem tehetett semmiről...valamiért ellepték a magyar piacot a szent verseny nevében, sokkszerûen rászabadították a magyar gazdaságra a nyomasztó erõfölényben lévõ multinacionális vállalatbirodalmakat, melyek azután bekebeleztek szinte mindent, ami számukra hasznosíthatónak mutatkozott, és még az írmagját is eltörölték mindannak, amire nem volt szükségük, vagy ami késõbb esetleg kellemetlen konkurenssé válhatott volna... Sokan emlékeznek még a Zöldért-hálózatra, amely képes volt és képes is maradhatott volna arra, hogy a sok tízezer kis mezõgazdasági termelõ áruját felvásárolva stabilizálja a mezõgazdasági piacot, s amely kellõ súlyú piaci szereplõként állhatna ma is szemben az ipari felvásárlókkal és a nagykereskedõ-spekulánsokkal. De felszámolták, s így ma az agrárpiacot hektikus készlet- és áringadozások jellemzik, spekulánsok és maffiózók uralják. Ugyanez elmondható a hírközlésről, a médiáról, ahol a nemzeti érdekek kiszorultak, a távközlés, közlekedés, egészségügy, s ami ma már a múlté a hadügy!

Mindeközben egekbe szökött Kádár János népszerűsége, történelmi alakjaink közül csak Mátyás király, meg Szent István király előzte meg... Orwell féle faramuci helyzet: nem az építőket istenítik, hanem az előző buldózert, aki csak félig rombolta le a házat... Addigra persze belefásult annyira a magyar társadalom saját elvárásaiba, hogy a 3.50-es kenyér ügyét egy Horn Gyula féle "Na és.." válrándításával intézze el, mint annyi minden mást. Kaptunk Bokros csomagot és megtanultuk hogyan kell tandíjat fizetni, lemondani lakásról, előbbre jutásról, mert éppen meg kell szorítani a nadrágszíjat. Mindehhez Pa-dö-dö, meg TV2...

Majd elkövetkezik négy év, négy év és erősödik a nemzeti tábor, akikhez elégedetlenek, becsapottak és kifosztottak tízezrei csatlakoznak, s ekkor eleddig ismeretlen húrokat pengetnek a hatalmon lévők. Az összefogást, a nemzeti gondolatot, a Szent István féle örökséget... A hazai vállalkozókról kezdenek beszélni, tervgazdaság-szerűen évről évre kapunk beszámolót és célt, reményt a felemelkedéshez, hogy olyan szerencsésekké válhassunk, mint szomszédunk Ausztria, vagy Németország, Svédország ... Látunk hajón szentkoronát menni, nagy augusztusi tüzijátékot, magyar cégek is kapnak állami megrendeléseket... bevezetik az etikát... Valami elkezdődik, hisz olyanokban is feltámad az összetartozás utáni vágy, akik eddig politikailag eszméletlenek voltak... s közöttük nagyon sok az első szavazó, sok a fiatal.

Később valamiért kisiklatták ezt a vonatot, s előkerültek a hiányosságok is: miért lehet Horn Gyula polkorrekt, míg Csurka István és pártja nem, miért kell örülni annak, hogy 2002-ben a MIÉP kiesik, miért nem számoltatta meg a szavazatokat az akkor még hatalmon lévő FIDESZ kormány... s persze számos egyéb aggasztó kérdés azóta is...

2006 őszén miért nem álltak a nyilvánvalóan alulról érkező igény élére és miért nem buktatták meg a posztkommunista rezsimet.... Hogyan keveredhettek MSZP-s ingatlan panamákba, mit keresnek a tagjaik között a posztkommunisták, MSZP alelnökök...Lisszaboni szerződés, Erdély autonómiája, a temerini fiúk, cigány-kérdés...

Mára lehullt a lepel: a 2006-os választást elveszítettük már 2002-ben, amikor a tömeget, a MAGYAR NÉPET konzerv dobozokba, polgári körökbe akarták hazaszállítani... Szerencse, hogy sokan nem akartak ide konzerválódni. Az önszerveződés a célhoz ért, s most eljött a pillanat, hogy megtörténjen, aminek meg kell történni: a szeges korbács mély ütései ellenére is felegyenesedni, talpra állni!

Vannak kegyelmi pillanatok. Azért vannak, hogy éljünk vele. 2002-ben Orbán Viktoron múlt sok minden, az Ő kezében volt ez a kegyelmi pillanat. Ha akkor csak egy szót szól, egymillió ember jön össze és 200 méterrel arrébb visz Budapestet... Vagy ami még nagyobb lett volna: feltápászkodott volna népünk a számtalan pofon után. ...Ezt ő valamiért nem akarta. Fiatalos buzgósága, a háttéralkuk, külföldi kapcsolatai és a pártjának viselt dolgai sajátos elegyet képeznek, melyben a nemzetközi érdekek fontosabbak, mint a nemzet-stratégia. Cserben hagyott, kiábrándult tömeg lett abből a sok millióból. S ha még nagyon sokan lelkendeznek a narancsos zászlók árnyékában, igazi választ a feltett kérdésekre nem adnak, legfeljebb pofonokat, közbiztonság meg Gárda helyett...
Számos politológussal és TV bemondóval sulykolják belénk a hírt, hogy nagy az esélye, hogy ők győznek. Ma a tapasztalatra hivatkoznak ellenünk. Mondja ezt az a FIDESZ, aki mikor hatalomra került saját táborából nem talált megfelelő minisztereket. Gondoljunk Pintér elvtársra, Schmitt elvtársra, Martonyi elvtársra... S persze hogy elhisszük a tapasztalataikat: segítettek roppant gyorsan privatizálni a beállamosított honfitársak vagyonát... elhisszük a privatizátoroknak, akik fillérekért megkapták a legnagyobb üzemeket, gyárakat, és a különböző gazdasági érdekeltségeiknek a tapasztalatát, akik idáig süllyesztették a magyar termelés és kereskedelem színvonalát. S nem csupán hiszünk a tapasztalatnak, tudunk is a háttéralkukról IMF-féle, az EU-s, vagy a LIKUD-os alkukig. S mi lesz velünk? Megéri most eltöprengeni mindezen...

A választásokkal számunkra is elérkezett a kegyelmi pillanat, s egyúttal dönteni kell: az itthoni élet, vagy a bujdosás felől. Most van olyan lehetőség, hogy kiálljunk a magunk igazáért... Igaz, hogy ez az utolsó pillanat lesz: sokan már az utcán vannak. No nem azért mert tüntetnek, s nem is azért mert állás után loholnak, hanem a hatalmi elit és a banki önkény következtében kirakták őket. Sokan leszünk, akik utolsó leheletünkkel, utolsó erőnkből megyünk. A számunkra kivívott kegyelem és irgalom napja lesz. Kegyelmi pillanat: amikor szabadon cselekszünk és emelt fővel döntünk. S talán elég lesz az a két vonás a szavazócédulára, oda a megfelelő helyre, a JOBBIK helyre...