Feljelentést tesz a Jobbik

|

 

A Jobbik feljelentést tesz az I. kerületi önkormányzat egyik gazdasági társaságánál tapaszalt visszaélések miatt - közölte Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje.

A politikus pénteki - a budavári önkormányzat épülete előtt Miseje Balázzsal, a Jobbik kerületi polgármesterjelöltjével közösen tartott - sajtótájékoztatóján elmondta: feljelentésüket egy interneten látható filmre alapozzák, amely több bűncselekmény gyanúját veti fel.

A riportban egy az önkormányzat gazdasági és műszaki ellátó szervezetétől elbocsátott férfi arról számol be, hogy a vállalatnál több olyan személy is alkalmazásban áll, akikkel sosem találkozott, s akik nem végeznek ott munkát. Egyikük a film készítőinek elismerte: már nem dolgozik a cégnél, bár közalkalmazotti lapja az ellenkezőjére utal.Ezzel kapcsolatban Staudt Gábor azt mondta: úgy fest, hogy a fiktív foglalkoztatás - amit az élősködés egyik legnyilvánvalóbb példájaként említett - nemcsak Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes környezetében, hanem fideszes vezetésű önkormányzatoknál is gyakorlattá vált. Mint mondta, ez jelzi, hogy a korrupciónak "nincs színe".

A film - egy hangfelvétel alapján - azt is tudtul adja, hogy a Budai Vár beléptető kapujánál dolgozóknak naponta több tízezer forintot kellett félretenniük az önkormányzati gazdasági társaság vezetőinek, akiknek így - a film állítása szerint - évek alatt akár több százmillió forint közpénz is a kezébe kerülhetett a város legdrágább parkolási övezetében befolyó díjakból.

A filmben látható továbbá, hogy - noha az önkormányzati vállalat ezt nem tehetné meg - a beléptető kapuknál eurót is elfogadnak, majd azt 220 forintos árfolyamon, nyugta nélkül adják tovább az önkormányzati vállalat egyik munkatársára hivatkozó nőnek.

MTI - barikad.hu

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...