Adjon az Isten!Kedves magyar testvéreink! Lezajlottak az önkormányzati választások, de nincs idő pihenni. A többi frakció álláshalmozó Supermanjei - most, hogy újraválaszttatták magukat - ráérnek foglalkozni az ország ügyeivel is, így a választások másnapján máris egy maratoni plenáris ülésre került sor. (Megjegyzem, eddig példa nélküli a helyzet, a kormánypárti frakció 30 %-a egyben polgármester és/vagy közgyűlési tag is.) Természetesen értékeljük az önkormányzati választások eredményét is, de az első szó a köszöneté. Köszönjük a szavazóknak, szimpatizánsoknak a bizalmat, a megválasztott önkormányzati és közgyűlési képviselőknek gratulálunk. Sok erőt, kitartást kívánunk nekik a szebb jövő felé vezető úton! A választás eredményét sokan sokféleképp számolják, mivel vasárnap tulajdonképpen kb. háromezer-kétszáz helyi szavazás történt. A valósághoz a legközelebb a Republikon Intézet szavazatösszesítése esik, mely a fővárosi listára, a megyei listákra valamint a megyei jogú városok pártok által delegált jelöltjeire leadott szavazatait összesítik. Ez alapján megállapíthatjuk: Vona Gábor, a Jobbik elnöke fején találta a szöget, amikor azt mondta, hogy sem átütő sikert, sem komoly visszaesést nem vár. A nemzeti tábor ereje ugyanis budapesti listáján 54.786, megyei listáin 399.661, a megyei jogú városokban állított jelöltjei által pedig 62.766 szavazatot szerzett. Ez az összesen több mint félmillió szavazat pedig az összes szavazat 14, 1 %-a. Tehát nincs igazuk azoknak (pl. Navracsics Tibor), akik az önkormányzati választások eredményét a Jobbik tragikus vereségnek állítják be! Sőt! Az önkormányzati választásokon kiderült: jelöltjeinket minden szinten bizalommal tisztelték meg a magyar hazafiak. A fővárosi közgyűlésbe (az LMP-t behozva!) 3 főt küldhetünk, a megyei közgyűlésekben további 58 fő képviseli a nemzeti radikalizmust. Minden megyei közgyűlésben lesz jobbikos képviselő! Rajtuk kívül 313 jelöltünk került be az egyes helyi képviselő-testületekbe. Itt is sikerként kell értékelni, hogy a huszonhárom budapesti kerületből huszonkettőben, a huszonhárom megyei jogú városból pedig huszonegyben követi figyelemmel és alakítja a helyi ügyeket az új erő. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























